Az oszmán uralom kezdete

1516-ban az Oszmán Birodalom legyőzte a térséget addig uraló mamlúkokat, és elfoglalta Szíria, valamint Palesztina területét. A következő közel négyszáz évben a mai Palesztina az Oszmán Birodalom részét képezte.

Ebben az időszakban Palesztina nem létezett önálló államként, ahogyan a térség mai országai, például Szíria és Jordánia sem. A terület különböző közigazgatási egységek között oszlott meg, amelyek központjai Jeruzsálem, Nablusz és Akkó körül alakultak ki. Az oszmán állam a helyi vezetőkre, földbirtokosokra és vallási intézményekre támaszkodott az adózás és a közigazgatás működtetésében.

A korszak nagy részében a lakosság többsége arab nyelvű volt. A térségben muszlimok, keresztények és zsidók éltek egymás mellett, bár eltérő létszámban és földrajzi eloszlásban.

Jeruzsálem és a vallási közösségek

Jeruzsálem különleges jelentőséggel bírt az Oszmán Birodalom számára. I. Szulejmán szultán uralkodása alatt, a 16. században újjáépítették a ma is látható városfalakat, és jelentős felújításokat végeztek a Dómszikla körül.

Az oszmán hatóságok fenntartották a különböző vallási közösségek jogait a szent helyeken. A keresztény, zsidó és muszlim közösségek közötti érzékeny egyensúlyt hagyományok, vallási megállapodások és bírósági döntések szabályozták. Ebből alakult ki az úgynevezett „status quo” rendszer, amely hosszú időn keresztül meghatározta a szent helyek működését. Bár a rendszer számos eleme a mai napig fennmaradt, 1967 után az izraeli ellenőrzés alá került területeken fokozatos változásokon ment keresztül, amelyek mindmáig hatással vannak egyes jeruzsálemi szent helyek igazgatására és használatára.

Helyi hatalmak és külső beavatkozások

A 18. században több helyi vezető próbált nagyobb önállóságot szerezni az Oszmán Birodalmon belül. Közülük a legismertebb Zahir al-Umar, aki Galilea térségében jelentős autonómiát épített ki.

1799-ben Napóleon egyiptomi hadjárata elérte Palesztinát is. A francia hadsereg elfoglalta Gázát, Jaffát és Haifát, majd megkísérelte Akkó bevételét. Az ostrom azonban sikertelen volt, és a francia csapatok végül visszavonultak.

Néhány évtizeddel később Egyiptom uralkodója, Muhammad Ali és fia, Ibrahim pasa rövid időre átvette az ellenőrzést Palesztina felett. A térség az 1830-as években az Oszmán Birodalom és Egyiptom közötti hatalmi küzdelem színterévé vált. Muhammad Ali hadjáratai nyomán Palesztina, Szíria és Libanon is egyiptomi ellenőrzés alá került, ám az 1840-es londoni egyezményt követően a terület visszatért az Oszmán Birodalom fennhatósága alá.

A 19. század átalakulásai

A 19. század második fele jelentős fordulópontot jelentett Palesztina történetében.

Az Oszmán Birodalom reformokat vezetett be, hogy megerősítse a központi államhatalmat és korszerűsítse igazgatását. Fejlődött az infrastruktúra, bővült a kereskedelem, javultak a közlekedési kapcsolatok, és egyre nagyobb figyelmet kapott a térség a nemzetközi politikában.

Ezzel párhuzamosan növekedett az európai hatalmak befolyása. A brit, francia, orosz és más európai kormányok egyre aktívabban avatkoztak be a Közel-Kelet ügyeibe diplomáciai, vallási és gazdasági eszközökkel.

A korszakban jelentek meg azok a politikai és nemzeti mozgalmak is, amelyek később meghatározó szerepet játszottak a térség jövőjében. Erősödtek az arab nemzeti törekvések, miközben Európában kialakultak azok az elképzelések is, amelyek a zsidó önrendelkezés és egy zsidó nemzeti otthon létrehozásának gondolatát támogatták.

A legfontosabb városok:

Jeruzsálem
Jaffa
Nablusz
Gáza
Hebron
Akkó
Haifa
Názáret
Safed

Jaffa különösen fontos kikötővárossá vált, és a gazdasági élet egyik központja lett. Jeruzsálem vallási jelentősége miatt továbbra is kiemelt szerepet töltött be.

Bevándorlás és társadalmi változások

Eközben Európában, különösen Kelet-Európában formálódni kezdett a cionista mozgalom. Az Európán kívüli gyarmati terjeszkedés, a nacionalizmus ideológiai áramlatai és az európai zsidóságot sújtó elnyomó körülmények által motivált cionista gondolkodók olyan területek megszerzésére törekedtek, ahol egy szuverén zsidó államot hozhatnak létre a nemzeti kiteljesedés és megváltás eszközeként. Számukra Palesztina tűnt a leglogikusabb és legmegfelelőbb helyszínnek, mivel azt a zsidó nép származási helyének tekintették, bár egyes korai cionisták más lehetséges helyszínek megfontolására is nyitottak voltak.

Az első cionista telepet Palesztinában 1878-ban alapították, a cionista bevándorlók első hulláma pedig 1882-ben érkezett meg. A korai telepítési törekvéseket Edmond de Rothschild báró és Maurice de Hirsch báró európai zsidó milliomosok finanszírozták, míg Herzl Tivadar, magyarországi zsidó író és politikai gondolkodó megjelentette a Der Judenstaat (A zsidó állam) című értekezését, amely összefoglalta a korabeli cionista eszméket és felvázolta azok megvalósításának programját. 1897-ben Herzl összehívta az Első Cionista Kongresszust a svájci Bázelben, amely létrehozta a Cionista Szervezetet, a későbbi cionista diplomácia és politikai tevékenység intézményi keretét. 1901-ben megalapították a Zsidó Nemzeti Alapot (Jewish National Fund) azzal a céllal, hogy földterületeket vásároljon Palesztinában további zsidó telepek létrehozása érdekében. 1914-re mintegy harminc cionista telep jött létre, és a palesztinai zsidó népesség összlétszáma elérte a körülbelül hatvanezer főt, akiknek több mint fele nemrég érkezett bevándorló volt.

Ezzel egy időben arab és palesztin nemzeti törekvések jelentek meg Palesztinában, párhuzamosan a anticionizmus erősödésével. A palesztinok és a cionisták között gyakori viták alakultak ki a földtulajdon és a földbérlet kérdései körül. 1908-ban a Fiatal Törökök Forradalma helyreállította az oszmán alkotmányos rendszert, és a sajtószabadság időszakát nyitotta meg. Jeruzsálem, Jaffa, Nablusz és Akkó küldötteit beválasztották az újjáalakított oszmán parlamentbe 1908-ban, 1912-ben és 1914-ben, miközben virágzásnak indult a palesztin sajtó, amely egyre növekvő aggodalmának adott hangot a Palesztinára irányuló cionista törekvésekkel kapcsolatban, és teret biztosított az arab, az oszmán, a nagy-szíriai és a palesztin nacionalizmus különböző elképzeléseinek.

Az első világháború és az oszmán korszak vége

Az első világháború 1914-es kitörése új korszakot nyitott Palesztina és a Levante történetében. Mielőtt a brit erők 1917-ben elfoglalták volna Palesztinát, Nagy-Britannia és Franciaország 1916 májusában megkötötte a Sykes-Picot-egyezményt, amely megalapozta az Oszmán Birodalom arab tartományainak befolyási övezetekre való felosztását. A Huszein-McMahon levelezésben ugyanebben az időszakban, valamint az 1916 júniusi arab felkelés kezdetekor tett brit ígéretek ellenére a brit tervek és az összefonódó cionista ambíciók célja az volt, hogy megfosszák a palesztinokat politikai jövőjük alakításának lehetőségétől.

Az oszmán korszak lezárulásával új időszak kezdődött Palesztina történetében: a brit mandátum korszaka.

Forrás 

1. Encyclopaedia Britannica – Palestine https://www.britannica.com/place/Palestine 

2. Encyclopaedia Britannica – Ottoman Empire https://www.britannica.com/place/Ottoman-Empire

3. Campos, Michelle Ottoman Brothers: Muslims, Christians, and Jews in Early Twentieth-Century Palestine Stanford University Press, 2010.

4. Doumani, Beshara Rediscovering Palestine: Merchants and Peasants in Jabal Nablus, 1700-1900 University of California Press, 1995.

5. Singer, Amy Palestinian Peasants and Ottoman Officials: Rural Administration around Sixteenth-Century Jerusalem Cambridge University Press, 1994.

6. UNISPAL (United Nations Information System on the Question of Palestine) https://www.un.org/unispal/

7. Büssow, Johann Hamidian Palestine: Politics and Society in the District of Jerusalem, 1872-1908 Brill, 2011.