ENSZ BT 2334 (2016): A nemzetközi közösség álláspontja az izraeli telepekről
mely szerint a megszállt palesztin területeken létrehozott izraeli telepek nem rendelkeznek jogi érvényességgel.
mely szerint a megszállt palesztin területeken létrehozott izraeli telepek nem rendelkeznek jogi érvényességgel.
Ez a határozat az egyik legfontosabb ENSZ-dokumentum Jeruzsálem ügyében, mert kifejezetten kimondja, hogy a nemzetközi közösség nem ismeri el az izraeli annexiós lépéseket Kelet-Jeruzsálem tekintetében, és felszólította az álllamokat nagykövetségeik kivonására a városból.
Az ENSZ által 1949-ben létrehozott szervezet mára közel 5,9 millió regisztrált palesztin menekültet szolgál ki Jordániában, Libanonban, Szíriában, Ciszjordániában és a Gázai övezetben.
Olyan embertelen cselekmények együttese, melyeket abból a célból követnek el, hogy egy faji csoport uralmat tartson fenn egy másik faji csoport felett, és azt rendszerszinten elnyomja”.
1947-ben Nagy-Britannia az ENSZ elé vitte a palesztin kérdést, és bejelentette, hogy meg kíván válni a terület igazgatásának felelősségétől.
A 242-es határozat megerősítése
„Terület a békéért” – „Land for peace”
A palesztin menekültek és a visszatérés joga
ENSZ Felosztási terve 1947.
A palesztin kérdés messze túlmutat a politikán és a diplomácián: a modern nemzetközi jog számos alapvető kérdését érinti.