A palesztin társadalom szétszakadása

A Nakba (arabul: „katasztrófa”) a palesztin történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. Az 1947-es ENSZ-felosztási terv elfogadását követően és Izrael Állam 1948-as létrejöttének időszakában palesztinok százezrei kényszerültek elhagyni otthonaikat.

A becslések szerint mintegy háromnegyed millió palesztin kényszerült elhagyni földjét és hazáját. A zsidó telepesek olyan katonai erőt hoztak létre, amely a félelemkeltés és a katonai fölény révén képes volt kiszorítani a palesztinokat városaikból, falvaikból és településeikről.

A menekülés irányát nagyrészt az határozta meg, hogy az érintettek hol éltek. Acre és Haifa körzetének lakói többnyire Libanon felé indultak, míg Safad, Tiberias és Baysán környékéről sokan Szíriába menekültek. Lydda és Ramla lakóinak többsége a későbbi Ciszjordániába távozott, míg a déli városokból, például Isdudból, al-Majdalból és Bir al-Sabiból sokan a Gázai övezetbe vagy Hebron környékére menekültek.

A menekültek többsége abban reménykedett, hogy a harcok végeztével rövid időn belül hazatérhet. Ez azonban a legtöbb esetben nem történt meg.

A palesztinok tömeges kivándorlása négy szakaszban zajlott.

Az első szakasz (1947. november – 1948. március)

Az első szakasz 1947. november 29-én kezdődött az ENSZ felosztási tervének elfogadásával.

A terv szerint létrejövő zsidó állam lakossága megközelítőleg egymillió fő lett volna, amelynek 42%-át arabok alkották volna. Ezzel szembesülve a cionista vezetők úgy ítélték meg, hogy ezt a demográfiai helyzetet csak az arab lakosság jelentős részének eltávolítása oldaná meg.

1947 decemberétől a Haganah és az Irgun tagjai egyre több katonai akciót hajtottak végre arab falvak, városok és települések ellen, 1947. december 12-én például az Irgun fegyveresei behatoltak al-Tira faluba (Haifa körzet), ahol tizenkét arab civilt megöltek és hatot megsebesítettek.

Másnap egy másik egység megtámadta az al-Abbasiyya falut Jaffától keletre, ahol hét palesztin civilt megöltek és harmincnégyet megsebesítettek.

A palesztin falvak etnikai tisztogatását célzó műveletek kezdetének a Haganah 1947. december végi, Balad al-Shaykh elleni támadásokat tekintik. A faluban, ahol a mártír Izzedin al-Qassam sírja található, több mint hatvan embert öltek meg. 

A Haganah egységei megtámadták Lifta falut is (Jeruzsálemi körzet). Lifta 2500 palesztin lakóját 1948. január 11-ére teljes egészében elűzték. 

Haifa közel 75 000 fős palesztin lakosságának megfélemlítése 1947 decemberében kezdődött. Következtében a város elitjének és középosztályának 15-20 ezer tagja Libanonba és Egyiptomba menekült. 

1948 februárjáig a zsidó fegyveres alakulatok további támadásokat hajtottak végre Haifa környéki falvakban (Qisarya, Barrat Qisarya, Khirbat al-Burj és Daliyat al-Rawha), valamint Sa’sa’ településen Safad körzetében. Ezek során 60-80 ember halt meg, 35 házat leromboltak, a túlélőket pedig elűzték.

A második szakasz (1948. március – május)

A palesztinok kényszerű elűzésének második szakasza 1948. március 10-én kezdődött, amikor a cionista vezetés elfogadta az úgynevezett Dalet-tervet (Plan Dalet).

Ezzel a korábbi elszórt támadások helyét összehangolt és nagyszabású hadműveletek vették át, amelyek célja minél nagyobb terület elfoglalása volt a brit mandátum megszűnése előtt.

Az első ilyen akció a Nachshon-hadművelet 1948. április 1-én indult a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő vidéki falvakban. A Palmach egységei erős palesztin ellenállásba ütköztek, de április 9-re megszállták al-Qastal falut, majd behatoltak Deir Yasinba, ahol több mint száz férfit, nőt és gyermeket mészároltak le.

Ezt követően további négy közeli falut szálltak meg, és űzték el lakóit.

A cionista propaganda elterjesztette a Deir Yasin mészárlás hírét egész Palesztinában, hogy félelmet és menekülést idézzen elő.

Bár a falvak továbbra is célpontok maradtak, 1948 áprilisában és májusában a Haganah figyelme egyre inkább a városi központok felé fordult, ahonnan szintén elűzték a palesztin lakosságot.

Az elsőként elnéptelenített nagyobb város Tiberias volt, amelynek mintegy ötezer arab lakóját 1948. április 18-án űzték el.

Az április 21-én kezdődött Haifa elleni támadások a város megmaradt 55 000 fős palesztin lakosságának elvándorlását okozták, akik Libanonba hajóztak.

Az április közepétől május elejéig tartó támadások a csaknem 9500 arab lakossal rendelkező Safad ellen a város teljes lakosságának elűzéséhez vezettek.

Jeruzsálem ellen 1948. április 26-án indultak támadások, bár a jómódú lakosság egy része már hetekkel korábban távozott. Nyolc városrészt és harminckilenc palesztin falut „tisztítottak meg”, lakóikat pedig a város keleti részébe kényszerítették.

Baysánt és a környező falvakat május 12-én szállták meg, majd május 16-án Acrét.

Április közepén mintegy ötezer Haganah- és Irgun-harcos támadta meg Jaffát, és blokád alá helyezték a várost. A lakosok három héten át ellenálltak, de a város 1948. május 13-án elesett. Ezt követően mind az ötvenezer palesztin lakost elűzték, brit közvetítés mellett.

Április folyamán a Jaffa és Tel-Aviv környéki arab falvak közül is sokat elfoglaltak, lakóikat pedig kiűzték.

A harmadik szakasz (1948. május–július)

Az etnikai tisztogatás harmadik szakasza 1948. május 15-én kezdődött, miután a cionista vezetők kikiáltották Izrael Állam megalapítását.

Arab hadseregek léptek be Palesztinába, és kitört az első arab-izraeli háború.

A háború kitörése előtt a Tel-Avivtól Haifáig húzódó térségben hatvannégy palesztin falu állt. Az etnikai tisztogatási műveletek után ezek közül mindössze kettő maradt fenn: al-Faradis és Jisr al-Zarqa.

1948. május 22-én az izraeli erők mészárlást hajtottak végre Tantura faluban, amely a tengerpart egyik legnagyobb települése volt mintegy 1500 lakossal. Egyes becslések szerint a mészárlás során 230 embert öltek meg.

Júniusban izraeli erők elfoglalták Alsó- és Kelet-Galilea számos faluját, lakóikat pedig elűzték.

A második tűzszünet (1948. július 18.) előtt, 1948 júliusában elfoglalták Lyddát és Ramlát is.

Az 50 000 lakosú Lydda elleni légitámadásokat szárazföldi támadás követte (1948. július 10–14.). A városban 426 férfit, nőt és gyermeket öltek meg a zsidó erők, akik közül a legtöbben a város mecsetjében kerestek menedéket.

A 17 000 lakosú szomszédos Ramlát szintén megtámadták (1948. július 12–14.). A két város lakóit gyalogmenetben kényszerítették Ciszjordánia felé víz és élelem nélkül. Sokan szomjúság és kimerültség következtében haltak meg az út alatt.

A Názáret elleni támadások 1948. július 9-én kezdődtek, az első tűzszünet végén. A város július 16-án megadta magát, de csak kevés lakos hagyta el. Ennek oka, hogy David Ben-Gurion tudva, hogy a keresztény világ figyel, nem akarta elűzni a lakosságot a városból. Mintegy 16 000 ember, köztük 10 000 keresztény a városban maradt.

A negyedik szakasz (1948. október – 1949 eleje)

1948. október 21-én az izraeli erők megszállták Bir al-Sabit, és ötezer lakóját arra kényszerítették, hogy Hebron felé meneküljenek.

1948. október 29-én al-Dawayima falu 455 lakosának lemészárlása a túlélők újabb menekülthullámát indította el.

1948 novemberében izraeli erők megszállták a délen fekvő Isdudot és al-Majdalt, lakóikat a Gázai övezetbe kényszerítették, majd benyomultak a Negevbe.

Decemberre a térség beduin közösségét is menekülésre kényszerítették.

A Nakba mérlege

A háború végére több mint négyszáz palesztin várost és falut pusztítottak el, ürítettek ki, és 13 000 embert öltek meg.

Az újonnan létrejött Izrael Állam a brit Palesztin Mandátum területének körülbelül 77%-át ellenőrizte, miközben az őslakos arab lakosság mintegy 90%-át eltávolították az elfoglalt területekről.

Palesztina kiürítése, szétszakítása és arabtalanítása után nem meglepő, hogy a palesztinok a 1947-48-as eseményeket a Nakba (arabul katasztrófa) névvel illetik.

Források:

1. Abu Sitta, Salman. The Palestinian Nakba 1948: The Register of Depopulated Localities in Palestine. London: The Palestinian Return House, 2000.

2. Khalidi, Walid, ed. All That Remains: The Palestinian Villages Occupied and Depopulated by Israel in 1948. 2d ed. Washington, DC: Institute for Palestine Studies, 2006.

3. Masalha, Nur. Expulsion of the Palestinians: The Concept of „Transfer” in Zionist Political Thought, 1882–1948. Washington, DC: Institute for Palestine Studies, 1992.

4. Pappe, Ilan. The Ethnic Cleansing of Palestine. London: Oneworld, 2006.